Útjára indul a Global Sprint Challenge 2012-es kiírása
fotó: racingvictoria.net.au |
Jelen állás szerint a vetélytársak között ott lesz a 7 éves herélt Hay List (G. Schofield), annak ellenére, hogy a hét közepén az egyik társtulajdonos, Peter Devenport azt nyilatkozta, amennyiben Black Caviar (L. Nolen) indul a szombati 1000 méteres viadalon, ők egy héttel elhalasztják a hosszúra nyúlt kényszerpihenőből visszatérő lovuk versenyeztetését.
Hay List mellett a legkisebb súlyt cipelő Foxwedge (N. Rawiller) és Lone Rock (G. Bloss) csatázhat még a dobogó alsóbb fokaiért.
Amint arról már korábban beszámoltuk, ezen a hétvégén nem csak Black Caviar miatt érdemes az ötödik kontinensre figyelni, ugyanis a flemington-i versenynap egyik keretfutamában, a Group 3-as Hayes Stakes-ben (1410m) pályára lép egy másik ausztrál sztárvágtázó Helmet (K. McEvoy) is. A Peter Snowden által trenírozott sárga ménnek (minden bizonnyal) ez lesz pályafutása utolsó ausztráliai megmérettetése, amely után előbb Dubai-ban, majd azt követően Európában fog versenyezni.
S zárásként, ha már a Global Sprint Challenge sorozatot említettem, nézzük az idei változásokat. Az első és legfontosabb, hogy 2012-től bekerült a programba a Dubai Golden Shaheen (Gr1; 1200m; tapeta) futama, így immáron hat különböző országot érint a sorozat. A másik újdonság, az 1 millió dolláros bónuszrendszer. Ezt az a telivér nyerheti el, aki három országban is diadalmaskodni tud a sorozat valamely állomásán, de ez esetben a hazai pályákat nem veszik figyelembe. Az 1 millió dolláros összeget, 75-25 százalék arányban osztják szét a ló tulajdonosa(i), illetve annak trénere között.
Global Sprint Challenge 2012
Február 18.
Lightning Stakes (G1) - Ausztrália, Flemington
Március 25.
Takamatsunomiya Kinen (G1) - Japán, Chuyko
Március 31.
Dubai Golden Shaheen (G1) - Egyesült Arab Emirátusok, Meydan
Május 20.
International Sprint (G1) - Szingapúr, Kranji
Június 19.
King’s Stand Stakes (G1) - Anglia, Royal Ascot
Június 23.
Diamond Jubilee Stakes (G1) - Anglia, Royal Ascot
Július 14.
July Cup (G1) - Anglia, Newmarket
Szeptember 30.
Sprinters Stakes (G1) - Japán, Nakayama
November 10.
Patinack Farm Classic (G1) - Ausztrália, Flemington
December 9.
HK Sprint (G1) - Hong Kong, Sha Tin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése