Ostorcsapás

Alig telt el egy hét az új angol ostorhasználati szabály bevezetése óta, máris áll a bál a szigetországban. Szinte nem múlik el úgy nap, hogy ne tiltsanak el egy-egy zsokét. Fox, Hughes és  Soumillon, csak néhány név az "áldozatok" listájáról.

A szabálymódosítás eleinte magam is jó ötletnek tartottam, de a bevezetése óta kialakult helyzet mára sokunk számára világossá tette: valami bűzlik Angliában. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy a lovak védelme elsődleges, de ez a szabály, ebben a formában hatalmas tévút...

Korábbi kollégám, Sereg András azt írja, szükség lett volna egy átmeneti időszakra, amikor csak figyelmeztetik a lovasokat. Egyetértek vele, ugyanis ehhez hasonló drasztikus változásokat nem lehet egyik napról a másikra beiktatni.

Az utóbbi időben sokat morfondíroztam azon, miért október 10-től vezették be a szabályt, pont akkor, amikor az angol síkszezon gyakorlatilag véget ért.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Angliában hatalmas reszortja van az ugrószakágnak is. Márpedig az ugrószezon valamikor október közepe tájt kezdődik, s tart egészen a következő év tavaszáig (nagyjából április végéig).

Véleményem szerint az angol versenyintézőségnek két lépcsős rendszerben kellett volna bevezetnie az új ostorhasználati szabályt. Az ugrólovasokra vonatkozóan talán helytálló a mostani időpont, de a síkzsokék esetében jobb lett volna, ha 2012 tavaszán lép életbe a szabály.

A "csapásszám" kérdése más tészta. Mint ismert, az ugrólovasok nyolcszor használhatják az ostort egy verseny során (hatszor az utolsó akadályt követően), míg a síkzsokék hétszer ostorozhatnak összesen (maximum ötször az utolsó furlong-on belül).

Zsoké legyen a talpán, aki ezt mindig minden körülmények között be tudja tartani. Sablonos duma, de ahogy mondani szokás, tévedni emberi dolog.

Képzeljük el a szituációt, amint négy-öt ló egyszerre robog a cél felé nagyjából egy vonalban. A külső spúrban haladó lovasnak borzasztó nehéz dolga van, hiszen 60-65 km/órás sebességnél könnyedén elképzelhető, hogy az első csapást 200 méteren méri a közel fél tonnás állatra, majd ezt újabb öt ostorozás követi. Ekkor pedig máris hibázott, hiszen 1 furlong kb. 201 méter... 

...igen, adott szituációban akár egy-egy méter dönthet. Lásd Soumillon esetét a Champions Stakes-ben. 

Úgy gondolom, közel sem lenne ekkora "balhé" a dologból, ha a zsokék saját maguk oszthatnák be, mikor használják az ostort.

A facebook-on és a Racing Post virtuális hasábjain jó néhányan véleményt formáltak a kérdésben... most megpróbálok némelyekre reagálni:

Elhangzott olyan vád, hogy azok a zsokék, akik most a legvehemensebben tiltakoznak, nem is szeretik a lovakat. - Nem értem, hogy lehet megvádolni a lovak szeretetének hiányával, olyasvalakiket, akik szinte az egész életüket ezen állatok mellett töltötték?

Olvastam olyan kommentet, amely a galoppsport és a bikaviadal között von párhuzamot. - A szezont ne keverjük a fazonnal kérem szépen. A zsokék NEM lógyilkosok.

Sokan rögvest betiltanák az ostorhasználatot. - Őszintén mondom, boldog lennék, ha megvalósulna ez az elképzelés, de erről kár álmodozni. Kb. akkora rá az esély, minthogy a Világ vezető nagyhatalmai holnaptól leállítják a kőolaj kitermelést.  

Végül, de nem utolsó sorban Dick Turpin esete. A négyéves mén az elmúlt szombaton Soumillon-nal ötödik lett a Queen Elizabeth II. Stakes-ben. A belga sztár, az istállólovas Richard Huhges helyett került a nyeregbe. A mi lett volna, ha típusú okfejtésnek itt nincs értelme, hiszen a futamot nyerő Frankel és DT között ég és föld a különbség.

A többség erre csak legyint, mondván Soumillon legalább olyan jó zsoké, mint Hughes, ezzel pedig nehéz vitatkozni. Ráadásul Soumi a közelmúltban Gr1-es (olasz) futamot nyert Dick Turpin-nel...

...de nézzünk egy másik példát, ami színtiszta fikció: Mint mindenki tudja, a mérföldkő királynője, Goldikova pályafutása végső versenyében negyedik Breeders' Cup sikerére hajt. Képzelhetjük, milyen fancsali képet vágna trénere, Freddy Head mester, ha az utolsó pillanatok egyikében eltiltanák, az őt állandóan (mind a 26 eddigi versenyében) lovagló Olvier Peslier-t. A léc így is rezeg, hiszen a kanca valamivel mattabb, mint az elmúlt években, mindemellett a mezőny sem piskóta (gondolok itt elsősorban az európai aspiránsokra). Lényeg, a lényeg: ebből a szemszögből nézve, máris dől a "tézis", miszerint teljesen mindegy, hogy egy-egy versenyben ki ül fel egy klasszis lóra.