Na, de mi is az a tapeta?
Meydan - fotó. middleeast.about.com |
Már jó ideje elérhető a jövőévi Dubai World Cup Carnival (a továbbiakban DWCC) programja, a Dubai Racing Club honlapján. Január 5-től, március 31-ig bezárólag összesen tizenhat versenynapot rendeznek az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb versenypályáján, azaz a mayden-i szuper-komplexumban.
Az egyik ismert (és hozzáteszem, mindenki számára nyilvános) galopp fórumon Mikóczy Zoltán a napokban arról tájékoztatta az olvasókat, hogy Overdose 111-es hendikepszámot kapott a helyi versenybíráktól. Ennek fényében most kisebb "kalandozásra" invitálom Önöket a DWCC versenykalendáriumában.
Az iromány további részét (és ezt nyomatékosan hangsúlyozom) kéretik feltételes módban értelmezni. Ismerve Overdose korábbi kálváriáját, biztosat soha nem mernék állítani...
...de még mielőtt a tárgyra térnék, egy apró kitérő: Több alkalommal ért az a kritika, hogy a laikusok számára nehezen értelmezhetők az írásaim (mondván túlságosan is szakmai jellegűek), így némi fogalom magyarázattal kezdenék.
A mayden-i pályán manapság két különböző felületen rendeznek versenyeket. Az egyik ugyebár a legelterjedtebb gyeppálya, a másik pedig a tapeta borítás. Na, de mi is az a tapeta?
Verseny a meydan-i tapetán - fotó. godolphin.com |
Napjainkban négy különböző versenyfelületet különböztetünk meg, ezek a következők: gyep, homok, dirt és az úgynevezett szintetikus borítások.
A szintetikus felületek között is találunk több különböző típust, mint például: polytrack, cushion track, pro-ride borítás, fibresand, de ezek mellé sorolandó a tapeta is. Tehát a tapeta, egyfajta szintetikus futófelület.
Az angolok ezeket a futófelületeket szokás szerint all-weather borításnak nevezik, utalván ezzel arra, hogy az ilyen pályákon szinte minden időjárási körülmény között lehet versenyeket rendezni. Azaz lényegét tekintve a szintetikus borítás, azért kedvező, mert sokkal inkább ellenáll az időjárás viszontagságainak, mint mondjuk a gyep és a homok.
Összetételét tekintve a tapeta, homokból, rostokból, gumigranulátumból és speciális viasz keverékéből áll. Ez a nagyjából 10-18 cm magas mix képzi a futófelület legfelső részét. Közvetlenül alatta egy kb. 5 cm vastag porózus (légáteresztő) bitumen réteget találunk, amit egy 12 cm-es, négyszögletesre csiszolt apró kövekből összetömörített rész követ. Mindezt egy vékony textil membrán veszi körbe (utóbbi a képen kékkel van jelölve).
A tapeta rendszer - fotó: tapetafootings.com |
Ezek után térjünk rá hendikepszám kérdéskörre. Amint azt Önök is láthatják az első január 5-ei versenynapon rögtön találunk egy 1000 méretes, 120 ezer amerikai dollár összdíjazású megmérettetést, csakhogy ezen versenyben csak olyan lovak indulhatnak, akik 100 és 110 közötti hendikepszámmal rendelkeznek. Mivel Overdose 111-es számot kapott a helyi hendikeperektől, ebben a futamban nem vehet részt. Az első olyan viadal, amelyben már Overdose is starthoz állhatna, január 20-án esedékes (1200 méteren, tapeta borításon).
Jelenlegi hendikepszáma alapján Overdose indulhat például azokban a versenyekben, ahol a következő kiírást találjuk: 100 & Above. Ezen futamokban ugyanis minden olyan telivér csatázhat, aki 100, vagy a feletti képességszámmal bír.
Mindezek tudtában bárki könnyedén értelmezheti az alábbi dátum szerinti felsorolást (de, hogy tényleg egyértelmű legyen: vastagon szedtem azokat a versenyeket, ahol Dózi valóban starthoz állhat):
Január 5. (csütörtök):
Gyep (1000 méter) 100 - 110 /US$120,000/
Január 6. (péntek):
Tapeta (1200 méter) 60 - 80 /US$20,000/
Tapeta (1200 méter) Maiden (azaz nyeretlenek versenye) /US$15,000/
Január 12. (csütörtök):
Gyep (1200 méter) 100 - 110 /US$120,000/
Január 20. (péntek):
Tapeta (1200 méter) Conditions /US$100,000/
Január 26. (csütörtök):
Tapeta (1200 méter) 95 - 105 /US$110,000/
Február 3. (péntek):
Tapeta (1200 méter) Al Shindagha Sprint (Group 3) /US$200,000/
Gyep (1000 méter) 100 & Above /US$175,000/
Február 16. (csütörtök):
Tapeta (1200 méter) 100 - 110 /US$120,000/
Február 17. (péntek):
Tapeta (1200 méter) 65 - 85 /US$20,000/
Február 23. (csütörtök):
Gyep (1000 méter) 100 & Above /US$175,000/
Március 1. (csütörtök):
Gyep (1200 méter) 100 & Above /US$175,000/
Március 3. (szombat):
Tapeta (1200 méter) 80 - 98 /US$25,000/
Március 10. (szombat): "Super Saturday"
Tapeta (1200 méter) Mahab Al Shimaal (Group 3) /US$200,000/
Gyep (1000 méter) Meydan Sprint /US $175,000/
Március 17. (szombat):
Tapeta (1200 méter) 75 - 95 /US$20,000/
Március 31. (szombat): "Dubai Racing Night"
Tapeta (1200 méter) Dubai Golden Shaheen (Group 1) /US$2,000,000/
Gyep (1000 méter) Al Quoz Sprint (Group 1) /US$1,000,000/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése